Eljött ez a pillanat is. Lassan három hete vége az érettséginek, amivel lezárult egy életszakasz. Magam sem hittem, hogy ez ilyen hamar itt lesz. Négy-öt éve még elérhetetlennek tűnő távolságban volt az egész, körüllengte valami misztikus köd, aztán egyszer csak itt volt. Magáról az érettségiről… hát, szánalmas az egész. Tényleg felesleges szavakat pazarolni rá, itt csak az nem megy át, aki nem szeretne. Az egész azonban ettől egy kicsit több is. Elhagytam egy közösséget, aminek négy éven át tagja voltam.
De nem, sosem voltam az. Négy éve, mikor betereltek a számomra kijelölt csorda tagjai közé, még érdeklődés, akarás volt bennem. Tartozni akartam valahova, csak szokás szerint nem jött össze. Időről időre meg kell lepődnöm azon, néha mennyire képtelen vagyok kezdeni az emberekkel valamit. Talán azért, mert nem is szeretnék annyira. Talán csak nem a megfelelő közegbe kerültem, de hát erre sem lehet fogni mindig...
Megszoktam a kívülálló szerepét az évek során. Figyeltem őket mindig, általában hamar kiismertem mindegyiket. Ők azonban velem nemigen tudtak mit kezdeni. A többség meg sem próbálta, csak egy-egy kitartó vállalkozó akadt, akinek érezhetően feltett szándéka volt megismerni, vagy valami ilyesmi. Legtöbbször nem is a másik érdekli őket. A fenét. Önmagukat keresik másokban, valami megerősítést, hogy nincsenek egyedül a bajaikkal… de a másik ember, az igazi arc rejtve marad, nem is tárgya az érdeklődésnek. A kitartó vállalkozók végül kaptak egy szép képet, ami nagyrészt hamis volt persze, de legalább megnyugtatta őket a tudat, hogy lám, én is olyasmi vagyok, mint ők, nincs itt semmi rejtély, semmi látnivaló. A többiek – nos, ők levegőnek néztek, voltak, akik négy év alatt ebben odáig is eljutottak, hogy visszaköszönni is elfelejtettek. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az információ hatalom, efelől semmi kétség. Az emberi tudat nem tűri az űrt, fél az ismeretlentől. Kicsit talán így voltak velem is. Nem tudtak hova tenni, ez az érzés pedig agresszióban – mi másban – csapódott le. Jó egy- másfél évig mindennapos apró piszkálódások, hülye viccek, és hasonlók tárgya voltam, bizonyára sokaknak ismerős érzés. Végül egyrészt megunták és megszokták a jelenlétem, másrészt én is változtam, nyitottam feléjük valamennyit, és hagytam egy kicsit nekik is azt hinni, ismernek valamennyire. Gyönyörű kis kártyavárat építgettem hazugságokból, és soha senki nem sejtette, ez a legszebb az egészben. Be kell vallanom, sokszor élveztem ezt az érzés, hogy mennyire fogalmuk sincs, ki vagyok igazán, és annyira jólesett volna a képükbe röhögni. Azt hiszem, ez a sovány öröm tartott életben. Az egyik srác – név nélkül – két évig ült mellettem (az utolsó két évben), még házibuliba is elhívott sokszor, ahova néhányszor el is mentem, bár itt mindig szenvedtem; na lényeg a lényeg, teljességgel meg volt (és van is még valószínűleg) győződve arról, hogy ő nagyon is ismer engem. Például 100%-ig heteró vagyok szerinte. Ennyit erről…
Miközben időm nagy részét ezekkel az emberekkel körülvéve töltöttem, akik egyáltalán nem ismertek, lassan elkezdett életem egy másik, új, végre igazi fonala is kibontakozni. Ez fonal színes volt, nem pedig szürke, mint az addigi. Ekkor születtem meg igazán. Végre olyanokkal és olyan lehettem, amilyen akartam mindig is. Ez a fonal egyre vastagabb lett, a másik pedig egyre inkább csak gúzsba kötött, kezdett kényelmetlenné válni. Most ezt végre ledobhattam magamról. Nem hiányzik. Sokaknak furcsa érzés ennyi idő után a bankett estéjén szembesülni azzal, hogy igen, útjaink most szétválnak. Nekem ez semmit nem jelentett. Sosem volt közös az az út. Kérdés, ezzel most a kettősség is véget ért-e, vagy majd újra két fonallal kell bábozzak, míg bele nem gabalyodom megint. És melyik vagyok én igazából, megtalálom-e magam a fonalak között?
Nagyrészt – ezt tudom – ez rajtam áll.
- the deviant -
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.